Az egri borvidék

Nagy-Eged hegy

Eger igazán gazdag középkori múlttal rendelkező borvidék, mely Központja Eger, amely mellett további 19 község tartozik hozzá.
A borvidéki szőlő- és borkultúra közel 1000 éves múltra tekint vissza, ami alapvetően meghatározta és meghatározza ma is az itt élő emberek életét.

Az Egri borvidék mintegy 5400 hektárnyi szőlőültetvénye a Bükk hegység déli lankáin terül el.

A borvidék két eredetvédelmi körzetre, az Egrire és a Debrőire tagozódik, így Eger várost és a következő 19 községet foglalja magába: Andornaktálya, Demjén, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros és Szomolya az Egri, illetve Aldebrő, Feldebrő, Tófalu, Verpelét, Kompolt és Tarnaszentmária a Debrői körzetben.

Természeti tényezők

Eger a Mátra és a Bükk-hegység között, az Északi-középhegység és az Alföld találkozási vonalán fekszik, 160-180 méter tengerszint feletti magasságban. Keleti és nyugati irányban az egri völgyet 2-300 méter magas dombok határolják.

A várostól északkeletre terül el a Nagy-Eged-hegy hatalmas tömbje, amely 500 méter fölé magaslik. Az Eged kelet-nyugati irányban hosszan elnyúlik, és ez az oldala déli fekvésű.

Az Egri Borvidék talajtípusai

Az egri földrajzi névhez tartozó termőhelyek talaja Verpelét, Feldebrő, Aldebrő, Tófalu települések határában található lepedék öntéshomok kivételével vulkáni eredetű riolittufán képződött többféle (ramman, csernozjom, kovárványos, erodált) barna erdőtalaj féleség. A szőlőültetvények egy-két kivételtől eltekintve fennsíkokon, valamint ezek enyhe déli, nyugati és keleti fekvésű lankáin helyezkednek el, ezekből emelkedik ki a tengeri mészkőüledékeken képződött barna erdőtalajjal bíró Nagy-Eged-hegy és az andezit alapú Mész-hegy.

A kialakult talaj szőlőtelepítésre való alkalmasságát tovább fokozza a város határának kedvező domborzati adottsága. A szőlők a hegyek és dombok déli, délnyugati lejtőin, az ún. „verőkön” települtek. A borvidék jellemző meteorológiai adatainak 47 éves átlaga a következő: évi középhőmérséklet 10,65 °C, évi csapadékmennyiség átlag: 592,6 mm, napsütéses órák számának éves átlaga: 1964 óra. A jelenleg hatályos jogszabályok a szőlőtelepítésre alkalmas területeket az ún. termőhelyi kataszterben nyilvántartva I. és II. osztályba sorolják. Eszerint az Egri borvidéken 18 431 ha I. osztályba tartozó és 3 914 ha II. osztályba tartozó, szőlőültetvény telepítésére alkalmas terület van. Összesen: 22 345 ha.

A borvidék története

Az Oszmán Birodalom északi batárterülete volt, ahol kadarka mellett régi fehérbor-szőlőfajták teremtek a Bükk-hegység déli lejtőin. Riolittufa talajba vájt pincékben, Eger föld alatti labirintusában érnek ma is a híres egri borok.

Annak ellenére, hogy az ökológiai adottságok a fehér szőlő termesztésének kedveznek, az “Egri Bikavér” tette híressé Eger városát és környékét.

Eger már a X. századtól lakott volt és a XI. század elején jelentős nagyságú település lehetett. Az első püspökségek egyikét Egerben alapítatta Szent István királyunk. A püspökségre költöző szerzetesek magukkal hozták hazájukból az ott honos szőlőfajtákat is.

A tatárjárás megtizedelte a lakosságot. IV. Béla király ide is telepített vallonokat, akik a szőlőtermesztési és a borkészítési ismereteiket meghonosították (pl.: a hordó használatát).
Az Eger környéki dombok irtáshelyeit a XIII – XIV. században telepítették be szőlővel. A megtelepedő cisztercita szerzetesek ezekből a szőlőkből fedezték borszükségletüket.

A város szerepe a magyar középkor első századaiban igen jelentős volt: a várban székelt a legnagyobb püspökségek egyike, amihez nem csak Heves megye, hanem az egész északkeleti országrész is tartozott. Az egyházi központi irányító hatásának tulajdonítható a szőlőművelés kezdeményezése, fejlesztése, hiszen az egyházi szertartások elengedhetetlen kelléke a bor. A bortermésből tizedet, dézsmát kellett az egyháznak és a világi intézményeknek adni királyi rendelet alapján. Az első pincéket is a dézsma tárolására építették.

Az összenyitott pinceágakon keresztül a város a föld alatt is teljes szélességében átjárható. Az üregek egy része természetes eredetű, többségük mesterségesen kialakított, faragásokkal díszített.

A törökök elől menekülő rácok hozták magukkal a héjon erjesztéses vörösborkészítés technológiáját és a kadarka fajtát is.

Több évtizedes sikertelen ostrom után 1596-ban a törökök elfoglalták az egri várat, és 91 évig a birtokukban tartották, de a szőlőtermesztés megmaradt. Ennek oka, hogy ugyan a törökök nem nagyon fogyasztottak bort, de komoly bevételt jelentett.

A XVII. században a vörösborszőlő-fajták egyre több teret nyertek a fehérborszőlők rovására. 1687-ben visszafoglalták a várat a törököktől.
Az Egri bortermesztés hírneve hosszú évszázadokra tekint vissza. Boutatts Gáspár, németalföldi rajzoló és rézmetsző számos magyar tárgyú rézkarca ismeretes, így az Antwerpenben 1688-ban megjelent „Description exacte des Royaumes de Hongrie” c. kiadványában szerepel Eger „Erlau” látképe is. Még korábbról ismeretes Eger (Agria vulgo Erla) metszet a törökverő borvárosról, melyet 1617-ben közölt G. Hoefnagel. A város mindkét metszeten híres várával és szőlőhegyeivel büszkélkedik.
A város és környékének rohamos ütemű benépesedése során két évtized alatt kialakult a szőlő monokultúra. A szőlőhegyek többségének jelenleg is használt neve a XVII. század végén és a XVIII. században alakult ki.

A források arra utalnak, hogy a szőlőtermesztés a XVII. században nagyon lényeges változáson ment keresztül. Az eddig uralkodó, fehérbort termelő szőlők mellett fokozatosan teret nyertek a vörösbort adó fajták.

Meg kell jegyezni, hogy az egriek a nehéz kötött talajaik megműveléséhez külön kapatípust ún. egri kapát készítettek. A boraik mennyiségének méréséhez pedig az egri akót (az akó kb. négyszerese) használták. A borok kvázi savassága és hosszú eltarthatósága megkívánta azok hosszabb idejű fahordós érlelését. A termelők a boraikat a város alatt húzódó természetes pinceklímát (érlelési klímát) biztosító riolittufába vájt pincékben, pincerendszerekben, ászokhordókban érlelték.

1886-ban jelent meg Egerben a filoxéra, és a szőlőket szinte teljesen kiirtotta. Az újratelepítések (rekonstrukció) során új fajták is bekerültek a borvidékre. A tendencia ezután a többi borvidékéhez hasonló.

A borvidék leghíresebb bora a Bikavér. Ez a bor több vörösborszőlő borának házasításával készül. Valaha a kadarka különböző változatai adták az alapját, ma gyakran a kékfrankos. Magyarország eredetvédett borai közül ez az első. A hegyközség megalkotta a “Bikavér kódex”-et 1997-ben. Talán az egyik legfontosabb szabálya hogy egy listában megadott vösösborszőlő-fajták közül legalább három borából kell házasítani a Bikavért.

A borvidéken híres bor még az Egri Leányka és a Debrői Hárslevelű, valamit a Verpeléti Olaszrizling is.

Jellemző szőlőfajták

királyleányka, olaszrizling, kékfrankos, pinot noir, cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, syrah

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás